Drága Lelkek,
Nagyon sok kérdés merül fel az emberekben a spirituális életben. A legnépszerűbbek: „Hogyan állítsam le a gondolkodást?”, „Hogyan érjem el a nem-elme állapotát?”
Hadd mondjak el egy dolgot: a gondolkodást nem lehet leállítani. Amikor ezt mondom, ne gondold, hogy nem áll le; csak azt értem ezen, hogy nem lehet leállítani, és ha leáll, akkor magától áll le. Először ezt kell megérteni, különben megőrülsz, miközben az elmédet kergeted, az elméd után futsz. A „nem-elme” állapotát nem lehet a gondolkodás leállításával elérni, de amikor a gondolkodás már nincs többé, a „nem-elme” VAN. Minden erőfeszítésed a leállításra ellenállást teremt, konfliktust önmagaddal, és állandó belső dilemmában leszel. Légy hát biztos abban, hogy ez nem segít. Egyesek talán erőltetve megtették ugyanezt néhány pillanatra, néhány másodpercre, de ez egyáltalán nem valódi „nem-elme”, mert azok a pillanatok az elme lecsendesítésére irányuló saját erőfeszítéseid következményei voltak. Ezt lehet mozdulatlanságnak nevezni, de nem csendnek, amely természetesen történik. Senki nem kényszerítheti ki a csendet, ez lehetetlen, ez természetes jelenség; de amikor kierőlteted a mozdulatlanságot, az egyáltalán nem csend. Ezekben a kierőltetett állapotokban, mélyen a tudattalan rétegben az elfojtott elme tovább dolgozik, így egyáltalán nincs mód az elme leállítására; de ez nem jelenti azt, hogy az elme egyáltalán nem állhat le: leáll, de magától.
Mit tegyünk hát? Mi a technika? A válasz egyszerű. Csak figyelj, ne próbáld leállítani, nem kell semmit tenni az elme ellen. Először is, ki tenné? Az elme harcolna maga az elme ellen. Ez polgárháború a saját elméddel. Ez egyszerűen abszurd lenne. Megőrjíthet. Se ne próbáld leállítani az elmét, se ne gondolj semmit, csak figyeld, engedd teljesen szabadjára. Hadd menjen, ahogy akar, hadd legyen meg a saját szabadsága; hadd menjen olyan gyorsan, ahogy akar. Te csak semmilyen módon ne irányítsd, ne is ítéld meg, ne legyenek előítéleteid, csak engedd. Amit tenned kell, csupán ez: tanúskodás. Csak légy tanú. Nagyon szép ez. Olyan, mint moziba menni és filmet nézni, ahol csak tanúi vagyunk a képnek a vásznon. Ugyanígy légy csak tanúja a gondolataidnak. Az elme olyasmi, amit a tudomány még ma sem ért. Olyan bonyolult, és egyszerre olyan hatalmasan erős, annyi lehetőséggel. Csak figyeld, csak figyeld, ami történik, ne ítélkezz, és ne tekints rá ellenségként, csak figyelj, ez minden, mindenféle előítélet nélkül. Ha figyelés közben ítélkezel, már levontál egy következtetést. Azt hangsúlyozom, hogy ne tekints rá ellenségként, mert amint valamit ellenségnek látsz, nem tudsz mélyen belenézni; valamibe csak akkor tudsz mélyen belenézni, ha nagy tisztelettel, mély szeretettel nézed. Sem az elme nem rossz, sem a gondolkodásod nem rossz; olyan ez, mint a felhők vonulása az égen. Hadd vonuljanak át a gondolatok is a belső egeden. Légy csak szerető, ne harcos. Csak figyeld az elme finom árnyalatait, a hirtelen fordulatokat, a szép fordulatokat, a hirtelen ugrásokat, a képzeletet, az emlékezetet, a milliónyi kivetítést, amelyet teremt. Figyelj, ne vonódj be, csak figyelj.
Minél mélyebbé válik a figyelmed, annál mélyebbé válik a tudatosságod, és rések kezdenek keletkezni, szünetek kezdenek keletkezni a gondolatok között. Egy gondolat elmegy, a másik még nem jött, és ott egy rés. Egy felhő elvonult, a másik jön, és ott egy rés. Ezekben a résekben lesznek először felvillanásaid a nem-elméről, megízleled a nem-elmét. Nevezd a szatori, a zen, a jóga ízének, vagy aminek akarod. Ezekben a kis szünetekben hirtelen tiszta az ég, és ragyog a nap. Hirtelen tele van a világ rejtéllyel, mert minden akadály leomlott. A szemed előtti vászon nincs többé. Most tisztán fogsz látni, az egész létezés átlátszóvá válik. Ezek apró pillanatok, de felvillantják, mi a szamádhi; a csend apró csomagjai, amelyek jönnek és eltűnnek, de legalább tudni fogod, hogy jó úton jársz, és újra figyelni kezdesz. Amikor egy gondolat vonul el, figyeled; amikor egy szünet vonul el, figyeled; most már nem választasz a felhők és a napfény között, ahogy elmagyaráztam, hanem csak látod a felhők szépségét és a napfény szépségét is. Ezen a ponton ne alkudozz csak a „szünetekre”, ez ostobaság, mert amint ragaszkodni kezdesz ahhoz, hogy csak a szüneteket akard, újra a gondolkodás ellen döntöttél, és a szünetek eltűnnek. Egyszerűen megtörténnek, de nem lehet gyártani vagy megvásárolni őket, nem lehet kierőltetni. Spontán történnek; csak figyelj tovább, hadd jöjjenek és menjenek a gondolatok, amikor akarnak, csak engedd, hogy megtörténjen, és te csak figyeld. Hadd mozogjanak a gondolatok teljes szabadságban. És akkor nagyobb szünetek jönnek. Kis szatorikkal leszel megáldva. Néha percek telnek el gondolat nélkül; nem lesz forgalom, a teljes, zavartalan csend állapota. Amikor a nagyobb rések jönnek, nem csupán tisztán látsz bele a világba; a nagyobb résekkel új tisztaság támad, képes leszel belelátni a belső világba. Az első résekkel a világba látsz bele. Hirtelen Isten jelenlétében leszel. Megérint, bár nem tudod megragadni. Elérhető közelségben, mégis túl. A nagyobb résekkel ugyanez történik belül. Isten nem csak kívül lesz; hirtelen meglepődsz: belül is Ő van. Nem csak a látottban van; a látóban is – belül és kívül; de ehhez se ragaszkodj. A ragaszkodás az elme tápláléka, hogy folytassa. A ragaszkodás nélküli tanúskodás a módja annak, hogy leállítsd, anélkül hogy bármit tennél a leállításáért. És amikor elkezded élvezni ezeket az üdvteli pillanatokat, kialakul a képességed, hogy hosszabb időre megtartsd őket. Végül, egy napon, mesterré válsz. Akkor, amikor gondolkodni akarsz, gondolkodsz; ha gondolatra van szükség, használod; ha nincs rá szükség, hagyod pihenni. Nem arról van szó, hogy az elme egyszerűen nincs többé: az elme ott van, de használhatod vagy nem használod. Most ez a te döntésed. Akárcsak a kezed: használod, amikor akarod, és amikor nem akarod, pihentetheted. E cikk írása közben én is használom az elmémet. Szatszangjaim vagy elvonulásaim során, amikor valaki kérdez, én is használom az elmémet, de utána, amikor nincs rá szükség, pihen. Egy helyben csendesen ülni egyáltalán nem a pihentetése; középszerűvé válik. Megy és megy, éjjel-nappal. Jegyezd meg itt, hogy az elme éjjel-nappal folyamatosan gondolkodik, több évtizeden át, és rengeteg adatot tárol. Valóban rejtélyes, hogy ennyi minden elfér egy ilyen kis elmében. Egy egész könyvtár van benne, olyan képes, olyan határtalan. A tudósok soha nem készíthetnek az elméhez hasonló számítógépet, mert az elme olyan, hogy mindenre emlékszik, rengeteg dolgot tárol, és nem ad hangot. Megfigyelted már? Ez az egyetlen merevlemez, amely egyáltalán nem ad hangot. Senki nem tudja, mekkora az elme kapacitása. Amikor meghalsz, a testedben minden készen áll a halálra, csak az elme nem. Ezért mondjuk Keleten, hogy az elme elhagyja a testet, és egy másik anyaméhbe lép, mert még nem áll készen a halálra. Az újjászületés az elméé. Amint elérted a szamádhi, a nem-elme állapotát, nem lesz többé újjászületés. Akkor egyszerűen meghalsz. És a halálodkor minden feloldódik, ami a tested, az elméd; csak a tanúskodó lelked marad. Az túl van időn és téren. Akkor eggyé válsz a létezéssel; akkor már nem vagy tőle elválasztva. Az elválasztottság az elméből jön. De nincs mód arra, hogy erővel leállítsd. Elég csak figyelni.
Egyesek bármire képesek, hogy leállítsák az elmét. Túlságosan sietnek. Gyakran hallok embereket, különösen olyanokat, akik olyan országokba mentek, mint Peru, ahol spirituális gyakorlatokhoz széles körben használnak drogokat. Nevezhetik szertartásnak a magasabb tudatosság elérésére vagy bárminek, de a cél ugyanaz: leállítani az elmét. Ilyen drogokkal vagy vegyi anyagokkal kényszeríthető az elme leállásra, de ez megint csak erőszak a mechanizmuson, ami pusztító; így próbálsz önmagad urává, elméd urává válni, de most a drog lett az urad, nem te. Nem te válsz mesterré, hanem a drogok, mert ők a forrása annak, hogy leáll az elméd. Egyszerűen főnököt váltottál, és rosszabbra váltottál, amikor a drogokat választottad. Amint drogot szedsz, uralkodnak rajtad, nélkülük nem tudsz élni. Itt, ezen a ponton kerül képbe a meditáció hangsúlya. A meditáció az elme megértésének módja, nem az elme elleni küzdelemé; de persze nagyon türelmesnek kell lenned, mert az elméd átment az állatok, madarak, növények, kövek minden tapasztalatán. Az emberiség oly sok tapasztalatán mentél át. Az egész létezés tapasztalatát hordozod. Valójában egy rejtélyes jelenségről szeretnék beszélni. Életünkben sok emberrel találkozhatunk, de valamennyire össze tudunk hasonlítani sok elmét, amelyek hasonlítanak másokéhoz: A személy, B személy, C személy… Z személy, ahol A személynek és X személynek ugyanolyan gondolkodásmódja, gondolatai és létmódja lehet; ezt nevezem „kollektív tudattalannak”, és így mondhatjuk, hogy egymáshoz tartozunk. A testek különállók, de az elmék nem. Elméink átfedik egymást, és lelkünk egy. A testek különállók, az elmék átfedik egymást, és a lelkek egyek. Nekem nincs külön lelkem, és neked sincs külön lelked. A létezés legközepén találkozunk, és egyek vagyunk. Erről szól Isten: mindenek találkozási pontja. Isten és a világ között – a világ itt a testeket jelenti – van az elme. Az elme híd, híd a test és a lélek, a világ és Isten között.
Csak figyelj, légy éber. És vesd el a leállítás gondolatát; különben az megakasztja az elme természetes átalakulását. Hadd haladjanak át a gondolatok az elméden, ne ragaszkodj hozzájuk, csak tanúskodj és élvezd. A nem-elme nem az elme ellen van; a nem-elme túl van az elmén, ami azt jelenti, hogy nem vagy többé az elmében. A nem-elme nem az elme megölésével és elpusztításával jön: a nem-elme akkor jön, amikor olyan teljesen megértetted az elmét, hogy a gondolkodásra nincs többé szükség; a megértésed lépett a helyébe. Ahogy egyre inkább tanúja vagy az elmének, az automatikusan elvezet a nem-elme állapotába.
Szeretet és üdv neked,
Acharya Shree Shankar
Cikkek